Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.05.19

MÉDA: ISKOLA UTCA (SZOCIO ÉS LÉLEKFOTÓ)

 

"A fotó nem a testet, hanem a LELKET örökíti." méda 

 

Kérdező: ASSI  - Isteni gondolatok 

Válaszoló: méda (rápolti brigi), alapító, Damai (békés) Magazin, 2016 

 

iskola-utca.jpg

Iskola utca - fotó: méda rb. 

 

 

ASSI: Arról beszélgettünk, milyen fontos a Lélek megismerése, mert nagyon sok mindent meghatároz. Az Ember inkább Lélek, mint test. Hogyan lehet megörökíteni a Lelket? Hogyan tehetjük láthatóvá?    

Méda: Nekem erről a művészet jut eszembe. Szerintem minden művész azért alkot, hogy örökítsen. Érzelmeket, vágyakat, örömöt, fájdalmat, szituációkat, történéseket. Valamit át akarunk adni, valamit kézzelfoghatóvá szeretnénk tenni. Akkor is, ha nem feltétlenül anyagot készítünk, kreálunk. A művészeti ágak nagyon jó kifejezőeszközök, hiszen nélkülük aligha tudnánk felszínre hozni mindazt, ami bennünk van. Én gyermekkorom óta filmezek. Talán azért, mert fontos számomra a dokumentálás, a feltárás, a vizsgálódás. Érdekes, mert pontosan az jutott eszembe, lehet, nem is a testet, nem a "külsőséget" visszük anyagra (filmre, vagy más hordozóra), hanem a LELKET. A lelkeket örökítjük. Hiszen, ha ránézünk egy fotóra, amely egy embert ábrázol, nem a "fizikai dolgok" kerülnek előtérbe, hanem az aura. Egy fényképről is nagyon jól leolvasható, milyen a másik, sőt, akár oldalakat is le lehet róla írni. Én például elég jól olvasok a Lelkekben. Ha látok egy képet valakiről, sok mindent "kiérzek" belőle. Persze nem helyettesíti a "hús-vér" kapcsolatot, a személyes kontaktust, de alapnak, kiindulási pontnak mindenképpen jó. Ez a lelkiség akkor is megmarad, ha az illető már nem ebben a testben él (itt úgy mondják: meghal), egyfajta lenyomatot képezve a szellemiségben, emlékekben, tudatban. Tehát egy jó fotós LELKEKET filmez, és ezt adja át: örökségül........   

 

Méda: Itt vagyok! 

iskola-utca-bico.jpg

 

 

ASSI: Te milyen fotókat, filmeket készítettél? Kiket örökítettél meg, milyen Lelkeket?  

Méda: Rengeteg Embert. A számát sem tudom. Több száz interjút, felvételt készítettem, 15 éves korom óta. A fotó az más. Fotóban nem vagyok annyira jó.....De azért azt is művelem. A téma mindig változó és a kifejezésmód is. Anno nagyon szerettem megmutatni a hiányt, a lepusztult épületeket, a törött padokat, a kietlen falvakat, a magányt, a sejtelmet, a mélyet - fekete-fehér fotókon. Falukutató szerettem volna lenni. A főiskolán szociológiát (általános, település- és családszociológiát) tanultam, és ebből is szigorlatoztam. A munkám miatt (is) többféle felmérést végeztem peremvidékeken, elhagyott negyedekben; fotókat és interjúkat készítettünk az ott élőkkel. Közelről láttam mindazt, amit mindenkinek ajánlok, hiszen akkor tanuljuk meg értékelni azt, amink van! Nagyon szomorú, nehéz sorsokkal találkoztam, de az Embernek akkor is meg kell őriznie a lélekjelenlétét, hiszen el kell készítenie a filmet. Nem ragadhatunk bele a nagyon mély érzelmi sokkba, mert az elvisz. Sokat sírtunk a vágóasztalnál. Én amúgy is mindig elérzékenyülök, bármilyen filmet szerkesztek, vagy vágok........de ezek a helyzetek különösen megviselik az Embert. Aztán fordultam, és elkezdtem színesebb alkotásokat készíteni, ötvöztem a fotót valamiféle extrém eljárással, és kicsit olyanok lettek, mint a festmények, vagy a plakátok, poszterek, hátterek. Megforgattam őket, átváltoztattam a formát, a színeket, megmutattam, hogy nem csak tárgyakat lehet újratervezni. (Hanem az Életünket is....) Ezekből lett egy kiállítás, 2010-ben, a Jászai Mari Színház épületében. "Méda: Újragondolva" volt a címe. Szeretem a minimalista fotókat, amelyek csak egy-egy részletet mutatnak meg. Sokkal izgalmasabb, mintha egészben lát valamit az Ember. Kedvenceim a régi kilincsek, ablakok (van egy ablak-sorozatom), régi ajtók, apró tárgyak (de csak a részletük), árnyékok, utcarészletek (macskakövek), szemek, vonalak, emberi érzelmek - arcokon. Egyszer szeretnék bohócarcokat fotózni......mert ők olyan nagyon mélyek........belemarkolnak a lelkünkben. A legaljáig. 

 

Méda: Elhagytak.......

iskola-utca22.jpg

 

 

 

S.I.: A fotó erre is jó.............

Méda: Erre jó. Különben mi értelme volna? Mindig valamilyen érzést, érzelmet tárnak fel. Kimondanak helyettünk dolgokat. Amikor riportokat készítettünk, és visszanéztem azokat, mindig olyan érzésem volt, hogy jó-jó, de még jobb lenne, ha "kijönnének a Tv-ből"..... :) Ha 3D-ben láthatnánk, mert úgy még életszerűbb, életszagúbb lenne minden, mélyebben hatna a mondanivaló.........néha az Ember szeretné megfogni, közelről érezni, azt, amit a képernyőn lát......ezért mondom, hogy LELKEKET örökítünk. A szociofotózás  (és filmezés) különösen ilyen, hiszen  ott mindig az Életet adod vissza a maga valójában. Nem kertelsz, nem hamisítasz, csak nyomod a gombot és kérdezel. Kedvencem Zolnay Pál: Fotográfia című alkotása......

 

Méda: Hit

meda-szoc3cica.jpg

 

 

ASSI: Ezt a hasonlóságot látod a dokumentálás és a Lélek között? Lehet, hogy minden ilyen tevékenység erre való? Lelkeket mentünk? 

Méda: Igen, de ezt nem igazán fogalmazza meg így az Ember. Vagy nem mindig. Nem tudatos.........csak egy idő után. Amikor tizenéves voltam, kaptam egy VHS-kamerát, ami akkor nagyon "menő volt"..... :) Beletettem a hátizsákomba, felültem a bicómra, és jártam vele a falvakat, az erdőket, a réteket, a városokat, a kietlen vidékeket.......szinte soha nem voltam Otthon. Állandóan "filmeztem", fotóztam. Biztosan valami lelkiséget szerettem volna megörökíteni. Még zenéket is vágtam "alá", aztán házi vetítést rendeztem a Családnak......volt, amikor sírtak......Remélem nem azért, mert annyira szörnyűek voltak ezek a kisfilmek! :) A Lélek örök, mégis örökítjük. A test nem, az mindig másmilyen - állítólag. De az is furcsa, hogy egyik fényképen sem vagyunk ugyanolyanok. Vannak, akiknek számtalan arcuk van.......pl. nekem is. Mégis az a jó, hogy a lényeg mindig ugyanaz. S ez érezhető. Szerintem ezek a dokumentálások, a kérdezések, az alkotás, a figyelem, a kutakodás, a vizsgálódás, az odafigyelés: mind-mind ISKOLA UTCA az emberiség számára, hiszen olyan dolgokat tudhatunk meg, amiért itt vagyunk. Az a jó, ha kontemplatív (szemlélődő, elmélyedő) Életet, állapotot tudunk megélni, művelni, mert akkor vagyunk igazi tanúk a Földön. Ez a cél, ez a feladat. Felmutatni valamit! De ahhoz pontos ismeret kell; akkor értjük meg a mélyebb tartalmat. Akkor fedezhetjük fel a LELKET, ami nem az Ember mögött, nem is benne, nem is körülötte van, hanem a LÉLEK maga az EMBER. S egy jó alkotó mindig az EMBERT vizsgálja, Ő fontos számára. (Nem az öncélúság.) A szocio (socius: társ, társaság) azért jó műfaj, mert pontosan ezt támogatja.   

 

A témákat MÉDA (rb.) ajánlotta, aki a Damai (békés) Magazin és Program alapítója. A beszélgetések közzétételéhez mindkét fél hozzájárult, de fenntartják a változás, a fejlődés és a szemléletbeli (pál)fordulás jogát (is). A cikkeket tilos felhasználni, megmásítani, vagy forrásmegjelölés nélkül máshol közzétenni! © Minden jog fenntartva!   

 

Készült: 2016. május 19-én

aaa-damai-majk-logo.jpg 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.